Lézer gravírozás módja, avagy mit tudnak a lézergravírozó gépek

Gyerekkoromban emlékszem, hogy a technika órán forrasztó pákával mintákat égettünk fa lapokra. Csak jóval később tudtam meg, hogy ez az eljárás a pirogravírozás, amely elődje a ma is oly kedvelt lézergravírozásnak.
A lézert először a fantasztikus filmekben láthattuk, amint az atomrakétákat lőtték ki mielőtt célba értek volna. Ekkor még csak elméletben volt lézer és idővel kísérletezték ki a felhasználásának módját. A lézer elterjedésével, mikor már ez a találmány is eljutott abba a stádiumába, hogy irányíthatóvá vált, főképpen a számítógépek elterjedésének is köszönhetően, már tűhegy pontosságú gravírozást lehetett végezni.
A gravírozásnak többféle ágazatát kell megkülönböztetnünk. Mivel a lézer a filmek tanúsága szerint háborús fegyver is lehet, addig a szelídebb és kevesebb energia igényű változatával az ipar kezdett el foglalkozni. A lézer erősségétől függően, akár egy több centiméter vastagságú vaslemezből is pontos alkatrészeket vághatnak ki. Persze ezek a gépek inkább a hegesztés-vágás kiváltására készültek, amely már automata programvezérelt gépeken működik.
A lézer gravírozás sokkal nagyobb mindennapi felhasználási területe a feliratozások és minták vágása a vasnál sokkal puhább anyagokra. Népszerű az olyan névjegykártya, amely a lézergravírozásnak köszönhetően a mintát háromdimenziósra is lehet szabni, de leglátványosabb felhasználása a kivágott logók egy névjegykártyán, vagy egy egyedi előre tervezett fülbevaló, vagy nyakék lézerrel szabott sorozatgyártása. Ezek a lézergravírozó gépek kisebb energiafogyasztásuk miatt gyorsan elterjedtek és a főként az ajándékgyártásban tevékenykedő cégeknél nyújtanak vele szinte felsorolhatatlan variációjú lézer gravírozott tárgyakat. Ezek a gépek már nem alkalmasak a fémek vágására. Ezen felül bármilyen a fémtől puhább anyagra lehet velük gravírozni, vagy egyes esetekben mintát vágni. Egy látványos eleme ennek az iparnak az a napóra, amely az egyedi tervezésnek és gravírozásnak köszönhetően az időt digitális számok formájában jelenítik meg, ahogy átsüt rajta a nap fénye.
Ez a napóra is jelzi, hogy mennyire sokféle ötlet oldható meg lézergravírozással, mivel a programozott gépek már forgatni tudják a gravírozandó tárgyat a megfelelő befogató segítségével.
Ennek a forgatónak az egyik sokat használt változata, amikor üvegpohárra gravíroznak mintát, vagy feliratot, hiszen a pohár ívelt oldalán mindig derékszögben tud a lézer dolgozni.
Aki kedvet kapott ennek alapján egy kis művészkedésnek annak tudnia kell, hogy ezek a gyengébb gépek árai nem házi felhasználásra készültek és a kezelésük is egy alapos oktatás után sajátítható el.
Tehát az otthoni gravírozásra még mindig a jó kis forrasztópáka marad, amelynek igaz nem olyan jó a pontossága, de olcsón elérhető, persze utána már ne nagyon akarjunk forrasztani vele, ehhez nem árt tartani tartalék hegyeket.

http://www.lezer-gravir.hu